Berekfürdő Egyházmegyei Csendes Hét – 2015. október 12-16.

Téma: A szolgálat

Hálás szívvel köszönöm a Jó Istennek, hogy résztvevője lehettem a Nyírségi Református Egyházmegye Berekfürdői Csendes – Pihenő Hetének; ennek a bensőségesen áldott, ünnepien megszentelt alkalomnak. Szeretném hinni, hogy életem eme első Csendes – Pihenő Hetének lesz folytatása számomra. A folytatásnak egy lépcsőfoka máris adott. Újra itthon vagyok, de lélekben most is átölelhetem az elmúlt októberi rendezvény megannyi mozzanatát: az előkészületet, a Megbékélés Házában eltöltött napokat és a hazatérés utáni megváltozott csendemet. Szeretném, ha ez a három gondolat mostani bizonyságtételem három pillére lenne.

I.

Berekfürdő előtt

  • Berekfürdőnek volt számomra egy „előtörténete”.

Résztvevője lehettem egy berekfürdői találkozónak, amit közel egy évtizeddel ezelőtt a Református Nőszövetség a Megbékélés Házában rendezett. Az ott megtapasztalt hit és a tavaszi napsütés; a szeretet és a derű hazakísértek, s a mába nyúlóan átíveltek a sorsomon; visszahívtak.

  • A mostani találkozó kulcsszava a „ szolgálat” volt.

Ez a kulcsszó augsburgi emlékeimbe vezetett vissza. Néhány napig egy augsburgi evangélikus kolostor lakója voltam. Az épületbe belépőt a szemközti falon Elisabeth diakónus nővér grafikája várta ezzel a goethei felirattal „Dienen heißt zuvorkommen” = „A szolgálat azt jelenti, hogy elé mégy az embertársadnak” . A feliratos képet hazahozva sokszorosítottam, elajándékoztam; saját magamnak szánt ajándékként azóta is őrzöm. Szeretem.

Augsburg, ez a kép, ez az idézet most motiválóan idézte fel bennem a „szolgálat” témakör újragondolását.

  • Templomunk és honlapunk mostani Berekfürdőre szóló meghívója meghívását érleltem, késleltettem; s csak két hét múlva léptem be a parókiára azzal a szándékkal, hogy jelentkezem. Vezetőségi gyűlésbe csöppentem, s az ott levő öt férfitársam egy szóval, egyszerre felelt: „betelt”. Istennek hála, hogy ebből a „mínuszból” „várólistás”,” majd „rendes” résztvevő lettem.

Közben – elvarázsolt bölcsészként – az a bizarr kép villant be az agyamba, hogy mi lenne, ha egyszer, túl a földi léten, Isten előtt állva, angyalai mondanák ki azt a szót, hogy „betelt”. Hiszem, tudom, érzem, hogy „nem így lesz”.

 

II.

A Csendes Hét alkalmaiban megpihenve…

Sok társamnak hallottam a bizonyságtételét. Amit ott és később, Berekfürdőről mondtak, csak megerősíteni tudom.

Igen, így volt…

Szólt az IGE, szállt az ének, örültek az örömeink, sírtak a bánataink; tanultunk az „életen ívelő tanulás” jegyében.

Örültek az újratalálkozók, szeretettel fogadták a frissen érkezőket.

Szívtől szívig íveltek a szolgálattevő lelkészek szavai.

Jóval az átlag-konferencia színvonala fölé emelte az előadásokat a tartalmi gazdagság és a befogadó aktív figyelem.

Egyszerre volt megkapó a legapróbb résztvevők rácsodálkozása erre a csupa-szín- világra és a nyugdíjba hajló korosztály biztonságos gyülekezetben szerzett tapasztalatainak háttere, a játékosság üdesége és a reggeli torna frissessége.

Mindezt átölelték Berekfürdő vizei, fái és virágai; a terített asztal bősége, a Ház csendje és zsivaja, a meghitt beszélgetések. Megszólítottak bennünket és hazahoztuk őket.

 

III.

Újra itthon…

Mit hoztunk haza?

Mit hoztam én haza?

  • Amikor felütöttem jegyzetem lapjait és zöld kijelölő ceruzával ki akartam jelölni benne az elhangzott „legfontosabbakat”, a kijelölő nyomán egyszerre „bezöldültek” az oldalak. Igen, sok fontos dolgot kaptam. Mi lenne, ha más színnel próbálkoznék?
  • Amikor bekapcsoltam az Internetet, ez a furcsa technikai szerkentyű ráérzett az elvárásaimra. Tudta és előénekelte sorra az énekeinket. Az „Ébredj bizonyságtevő lélek”-től az „Ó, halld meg imám” záró akkordjáig. Szólnak bennem az énekek.
  • S újraértelmeződnek régi szavak és gondolatok. Mennyire más tartalommal telt meg az „akarom” szó . A „Miatyánk” – nak korábban súlyosnak tartott mondata: „Legyen meg a Te akaratod” kicsit ráhangolódott Reményik Sándor: Akarom” c. versére:

„Akarom, fontos ne legyek magamnak” […]

”Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,

Míg le nem teszi a művész a vonót”.

 

Nyíregyháza, 2015. október 20.

Kósáné Oláh Júlia

 

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.