Fáklyás felvonulással emlékeztünk a reformációra - egy gimnazista fiatal beszámolója

2026. október 31-én a protestáns egyházak tagjaival közösen emlékeztünk vissza a reformáció 509. évfordulójára. A már hagyománnyá vált eseményt az evangélikus nagytemplomtól fáklyás menettel kezdtük meg 18 órakor, mely során énekszó kíséretével jutottunk át a belvárosi református templomig. Eközben a város megtelt szeretettel és fáklyák lángja mellet a Szentlélek melegsége hatott át kicsiket és nagyokat egyaránt. A belvárosi református templomba érkezve hangszeres előadásokat, majd az evangélikus kórus és a református énekkar szolgálatát hallgathattuk meg, ami meghitt keretbe foglalta az estét.

A prédikációt evangélikus lelkész testvérünk egy kérdéssel nyitotta meg:

• Boldog vagy?

Úgy gondolom, érdemes feltenni ezt a kérdést mindannyiunknak magunkban, hiszen mi is a boldogság, és honnan is származik valójában?

A prédikátor felhívta a hallgatók figyelmét, hogy a boldogság tökéletes megfogalmazása a Teremtőtől származik. A boldogmondások kivétel nélkül Istenhez, az Ő személyéhez kapcsolódnak, hiszen a vele való közösség egy áldott állapot. A világi dolgok hajszolása nem vezet az igazi boldogság útjára. Ahogy Augustinus is mondta:

„Az az igazán boldog élet, amely Istenben gyökerezik.”

Jézus a Hegyi Beszéd során a Boldogmondásokban (Máté 5,3-12) olyan emberekről beszél, akik az Úr kegyelméből adódóan boldogok. Az ige hallgatása és magyarázata közben megértettem, hogy Jézus nem fiktív személyekről beszél a Boldogmondásokban, hanem rólam is. A prédikáció során megtudhattam, hogy ha az Úr a legértékesebbet adta értünk, az Ő egyszülött fiát, akkor nekünk is küldetésünknek kell lennie annak, hogy tovább adjuk a megváltásból származó boldogságot másoknak, mert ha nekem van Jézusom, ahogyan Tiszteletes Úr is mondta, akkor én boldog ember vagyok minden körülmények között. Az igehirdetés lezárása után, elmondtuk a mi Urunktól tanult imádságot és bizonyságot tettünk a hitünkről az Apostoli Hitvallás szavaival. Kapcsolódó igehelyeket is vihettünk magunkkal, amik a Zsoltárok 32. és 2 Korinthus 6,10 voltak.

Az istentiszteletet a 794. dicsérettel zártuk.

A reformáció 509. évfordulójáról való megemlékezés rávilágított: számomra az összetartozás, a közös cél és a Krisztusban való igazi boldogság a fontos. Az ünnepi istentisztelet hitbéli megerősödéssel ajándékozott meg.

Balog Koppány Hunor