Gondolatok a Nyírségi Református Egyházmegye Pedagógus Találkozójáról

„Hogy a jövőben hihess, annak bizonyságát
a múltjában kell megtalálnod”
(Victor Hugo)

 

2014. szeptember 12-én a Nyíregyháza-városi Református Templom előtti téren az arra haladók és az ott gyülekezők szívét melengető érzés járta át.

Az egymással ismerkedő  és az egymásra ráismerő sokadalom  öröme  csak fokozódott a templom terébe lépve: a fényárban úszó, a Cseri Kálmán „A kegyelem harmatja”  című könyvével gazdagon megterített templomi padsorok között, a Bölcskei Gusztáv Püspök Úr  által tartott istentiszteletet fogadó áhítatban, az ujjongva csengő, egy szívvel zengő énekben: „Isten szívén megpihenve /Forrjon szívünk egybe hát” .

Így ünnepelte a Nyírségi Református Egyházmegye az első Református Pedagógus Találkozóját, a 2014-es tanév különös ihletésű tanévnyitóját. A gazdag programot kínáló évnyitóra hivatalosak voltak az Egyházmegye református pedagógusai és lelkészei; vendégek és előadók; együtt volt az öregek és a fiatalok generációja.

Az ünnepség során, bennem – és biztosan sokunkban, kik az idősebb korosztályt képviseltük – felszínre törtek a közelmúlt keresztényüldözésének képei is. Nem kellett ezekért a képekért messze időutazásra vállalkozni (pl. a korai keresztény egyház múlt-síkjára); sem napjaink külpolitikai kitekintésére, hogy napjaink valós hírvilágát halljuk. Csupán néhány évtizednyit kellett visszaforgatni a magyarországi időkereket. Elég volt csupán az 1945 utáni ideológiát megidézni; a hírhedt „három T betűt” feleleveníteni: a „TILT” – „TÜR” – „TÁMOGAT” kegyetlen hármas egységét; mely a kereszténység számára a „TÜR” leple alatt az országra ráerőszakolt „TILTÁST” jelentette: a félelmet, a belső emigráció csendjét; nem egyszer a megalkuvást és a feladást is.

Idézze fel gyermekkorom egyetlen epizódja ezt az időszakot…

Édesanyám hittan-oktatásra akart beíratni negyedikes kisdiákként.
Háromtagú bizottságnak kellett őt meggyőznie döntése helytelenségéről.
Egyikük – fenyegető pozícióba kényszerítve – a következő kérdést tette fel: „Milyen pályát szán a kislányának?”.
„Tanárnő szeretne lenni.” – hangzott a csendes válasz.
„Ha ezen az úton indul el, semmi sem lesz belőle, nemhogy tanárnő”.
Édesanyám halk bölcsességgel hárított: „Majd meglátjuk”.

 

Tanárnő lettem.

Voltak kezek, amelyek fogták a kezemet: otthon és az iskolában, a templomban és a városban.

Visszatekintve – „kötelező házi feladatunknak” tartom, hogy a hasonló mondanivalójú történeteket, melyet a fenti epizód csak megidézni kívánt, melyek azonban ott lapulnak múltunk tarisznyáinak mélyén – gyűjtsük össze, jegyezzük fel emlékeztetőnek; hogy ne felejtsük a múlt hitében megfogant gyökereket, hogy még jobban örülhessünk a jelen felszabadult örömének. Hogy örülhessünk annak, hogy mára rangos fogalom lett a keresztény pedagógia; hogy most és itt ennyien fogadták el „szabad akaratukból” a meghívást; hogy ennyien engedelmeskedtek a belső indításnak; hogy egyet akarva, s nem kötelező kényszerre hivatkozva, hanem belső késztetésre jöttek el a 2014-es tanév, áldást kérő istentiszteletére. Ezért szól a mottó is a hármas irányú elkötelezettségéről: a jelen képeinek múltidézéséről és a jövő formáló vágyáról.

Most – az Egyházmegye Református Pedagógus Találkozója kapcsán – szeretném megfogalmazni a résztvevők nevében a „hála” – „a köszönet” –és „a kérés” szavait.

Hálát szeretnék adni Istennek, hogy megengedte számunkra ezt az alkalmat, ahol egymás hite által épülhettünk, ahol a következő tanévre, pedagógiai erőt meríthettünk, hitben töltekezhettünk.

Szeretném megköszönni mindazoknak a szolgálatát, akik lehetővé tették számunkra az ünnepi alkalom nagy élményét.

Dr. Gaál Sándor Esperes Úrnak a hívó szót, a körültekintő szervezést, a házigazda figyelmességét, a program tartalmi gazdagságát, a formai sokszínűség rendjét, a gyülekezetté szerveződés újabb Isten- áldotta lépését.

Dr. Bölcskei Gusztáv Püspök Úrnak, a Magyarországi Református Egyház Zsinata Lelkészi Elnökének azt, hogy ünnepi istentiszteletének tartalmában Isten közelségébe „hívta” a gyermekeket és a pedagógusokat, s velük együtt behívta  jövőnket is.

Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárának azt, hogy beszédében fő hangsúlyt kapott a harmóniateremtés szándéka; mondanivalójának legfontosabb pillére lett az állam és az egyház közös nevezőre való törekvése; kulcsszava lett a szaktárca és a tanárok párbeszéde, illetve az értékátadás az oktatás és a nevelés minden területén.

Dr. Kovács Ferenc Polgármester Úrnak hozzászólásában az optimista gondolatmenetet, melyben azt hangsúlyozta, hogy a város jövője az oktatás minőségén múlik, a pedagógusok pedig ennek a jövőépítő attitűdnek a legfontosabb pillérei. Köszönjük a gyakorlatorientáltságot, mely ígéretet jelentett az egyházi iskolák jövőbeni támogatására vonatkozóan is.

Dr. Bodó Sárának, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docensének, hogy a sokak által „ünneptelen hónapoknak” nevezett pünkösd utáni hónapokban ráéreztetett az ünnepek mindig jelen lévő, búvó jelenlétére; melynek éppen egyikévé nőtt ez a Találkozó. A „bátorító pedagógia” szavai sokaknál találtak nyitott fülekre. Köszönjük, hogy szavaiban – mi pedagógusok – a pünkösdi tanítványok mai társainak érezhettük magunkat.

Dr. Jánosi Zoltán Rektor Úr, aki azzal, hogy a Nyíregyházi Főiskolát képviselte jelenlétével és szavaival, már önmagában is szimbolikus erővel bírt. Jó érzés, hogy egy ilyen rangos fórum gyökerének mondta ki a Főiskola egyházi kötődéseit; jó, hogy egyházi iskoláink bázisként tekinthetnek Főiskolánkra. Sokunk számára marad derűsen emlékezetes Reményik Sándor versének néhány derűs aktualizáltan átírt verssora: „Ne hagyjátok a templomot / a templomot s az iskolát / a Nyíregyházi Főiskolát”

Sípos Kund Kötönyné Igazgatónőnek és a Nyíregyházi Jókai Mór Református Általános Iskola Tantestületének, hogy háttérintézményként, házigazdaként, segítőkész szervezőként magas színvonalon biztosították az iskola egyik legfontosabb törekvését; nevezetesen azt, hogy a református iskolák közti kapcsolattartó szolgálatukat országos szinten is szeretnék vállalni és ellátni. Csak a tisztelet hangján lehet szólni munkájukról.


Az elmúlt évek esemény-naptárát, a médiák híradását átlapozva jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy nem elszigetelt jelenség volt a Nyíregyházi Református Pedagógus Találkozó.

Belesimul abba a nagy ívbe, aminek láncszemei több éves múltra tekintenek vissza: helyi, regionális, országos, határokon átnyúló rendezvények, szakmai tanácskozások, találkozók sora szól arról, hogy országszerte hasonló elképzelések érnek egységes láncolattá. Jó érzés, hogy mi is tagjai lettünk ennek a láncolatnak.

Egyszólamúan fogalmazódott meg a vágy a résztvevőkben, amely ennek a Találkozónak a folytatását kéri és igényli; folytatást, mely a Második és a Sokadik Nyírségi Református Találkozó képét vetíti elő.

 Kósáné Dr. Oláh Julianna

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.