A Református Egység és a Konfirmáció Napja kétszeresen is ünnepet készített a tegnap konfirmált felnőttek és a gyülekezet lelkében. 11 hetes felkészülés után tettek fogadalmat és kapták meg az áldást azok a legújabb gyülekezeti tagjaink, akik már érett fejjel döntöttek hitünk gyakorlása, reformátusságunk megélése mellett. Szimbolikus jelentőségű, hogy az istentiszteletet 6 kisgyermek megkeresztelésével kezdhettük. Őket szüleik, keresztszüleik hozták el, és fogadták meg, úgy nevelik, hogy felnőve majd önként tegyenek vallást a hitükről. Előző vasárnap 87-en konfirmáltak. De akinek nem adatott meg ez a kegyelem, mégsem kell kirekesztettnek éreznie magát. Egyházunk és gyülekezetünk nyitott szívvel és Isten Igéjével hívja és várja azokat, akik már életük delén vagy éppen végefelé járnak, de még szeretnének részesülni az úrvacsora szentségében, ehhez előbb azonban konfirmálni szükséges. 13-an látogatták a közel egyéves felkészítést, és tegnap 12-en (egyikük családi ok miatt kényszerült távol maradni) álltak a lelkipásztorok és a presbiterek helyén a templomban. Az ünnepélyes külső meghatottsággal párosult, hisz itt mindannyian éreztük: ez valóban a legszemélyesebb döntésük alapján, életük meghatározó eseménye, a gyülekezeti közösségbe való befogadásuknak a szimbóluma volt. Először Pünkösd ünnepén vehetnek úrvacsorát családjuk és a gyülekezet közösségében. 

Vannak köztük házaspárok, esküvő előtt álló fiatalok, de még életrendezési szempontból nyugdíjas is elkötelezetten készült. Személyesen jártak a felkészítő alkalmakra, de az egyik asszony online „látogatta” az órákat, Münchenből ugyanis nehezen oldhatta volna meg a gyakori hazautazást. Néhány friss konfirmandust arról kérdeztünk, mit adott nekik ez a pár hónap, miért jelentkeztek és milyen útravalóval indulnak tovább.

Balogh Dávid, bútortervező, Nyíregyháza: Családi indíttatást éreztem, megfogalmazódott bennem: többet kell tudnom a református vallásról. A hagyománytisztelet motívált. Megfogott a gondolat, hogy az üknagymamám, Flóra néni, imakört vezetett Gulácson. Őt személyesen nem ismerhettem, az elbeszélésekből tudom ezt. Nagymamám is közel áll a hithez, a templomba viszont édesapámmal mentem el a nagy ünnepeken. Izgatott a kérdés, valójában miről szól a vallás? Mit láttak benne a felmenőim, hogy kitartottak mellette egy életen át? Pár nap múlva lesz az esküvőm, és a saját családomban már szeretném a hitet rendszeresen gyakorolni. A felkészítés nagyon sokat adott. Szerteágazó ismeretet, az ebből fakadó bizalmat, megerősített Istenhitemben. Ez az én útravalóm.

Szegedi Miklós nyugdíjas buszsofőr, Nyíregyháza: Egyházjáró családból származom, de a háború felülírta a történetünket. Apám soha nem jött haza, édesanyám öt gyermeket nevelt fel egyedül. A nyíregyházi Hatzel téren volt egy imaház, oda el-elmentünk édesanyámmal, de mire elkezdődhetett volna a hitéletem, be is fejeződött. Örökös hiányérzet gyötört. Magam sem tudtam, miért, de hiányzott a lelkemből valami. Teltek az évek, a saját családom is lábra állt, a nejemet eltemettem. Még mielőtt én is elmegyek, szerettem volna közelebb kerülni Istenhez. Átélni az úrvacsora kegyelmét, Jézus ajándékát, és megtapasztalni mindazt, ami sugárzik jópár ismerősömről, akik hitben járnak. Rendszeresen olvasom a Bibliát, az egyik felkészítő után az egész Máté evangéliumát átolvastam. A Szentháromságot végre valóságosan is megértettem. A hit, a szeretet, a béke vezérli napjaimat. Olyan ajándékot kaptam itt, ami kitágította a látókörömet. Jézus példázatai magukkal ragadtak, sokkal egyszerűbb ezeket lefordítani a mindennapjaimra. Jobban tisztelem az egyházat, a vallást, a hitet, a lelkipásztorokat. Már várom az első úrvacsorát. Hazaérkeztem.

Dombi Márta középiskolai tanár, asszisztens, Nyíregyháza-München: Nagyon régen foglalkoztat a konfirmáció kérdése. Amikor a Debreceni Egyetemen átvettem a tanári diplomámat, már a külföldi munka érdekelt. Még az egykori Német Demokratikus Köztársaságban voltam, amikor a berlini fal leomlott, véget ért egy korszak a kelet-európai országokban. Saját családommal Münchenben telepedtünk le, a férjem elméleti fizikus, három gyermekünk született. Nehéz megmondani, hol vagyok otthon, mert a munka, a megélhetés Münchenhez köt, de a lelkem itthon maradt. A hitünket odakinn is gyakoroljuk, ott az evangélikus vallás szinte kizárólagos. A gyerekeink is ott konfirmáltak, vagy készülnek rá. Asszisztens vagyok egy tanácsadó cégnél, számos szociális és a mindennapokat befolyásoló kérdésben segítünk. Engem messzemenően támogatott a családom a videókonferenciás felkészülésben. Gyerekkori családomban a felmenőim is reformátusok. Eljött az ideje, hogy a gyökereimhez hű legyek. Tudásban, ismeretanyagban rengeteg mindent kaptam. És az a tény, hogy az élet legfontosabb kérdéseiről, a hitről, Istenről az anyanyelvemen beszélhetek, gondolkozhatok, minden értelmet felül halad. Alig várom a Pünkösdöt, amikor ismét hazautazom, és először úrvacsorázhatok a gyülekezetben, szintén magyarul. Ezt csak az érti meg, akinek ez a fajta kétlakiság osztja ketté az önazonosságát. Hálás vagy Istennek és a gyülekezetnek a befogadásért. 

Háromezren tértek meg Péter apostol szavaira, tudhatjuk meg az Apostolok cselekedeteiből. Vajon hányan térnek meg a Szentlélek elhívására közülünk? Isten munkálkodik akkor is, ha földi szemmel nem látjuk, de életünk legfontosabb döntéseiben megérezhetjük a jelenlétét. A felnőttek konfirmációja csodálatos példa erre.

Volomné Tóth Kornélia

A felnőttek konfirmációján készült képek megtekinthetők itt: 

Az istentisztelet felvétele: