Új karvezetővel zárta évadát kórusunk

Új karvezetővel zárta évadát kórusunk

  • június 29, 2025

Templomi szolgálattal zárta a 2024/25-ös egyházi évadot gyülekezetünk kórusa 2025. június 29-én az esti istentiszteleten.

Az elmúlt időszakban nagy változás történt az énekkar életében, hiszen 10 év után vezetőváltás történt. Kissné dr. Mogyorósi Pálma egy évtizedes szolgálat után családjával Debrecenbe költözött, ahol jobban eleget tud tenni egyházzenei megbízatásainak, helyére Dr. Arany János érkezett, aki éppen Debrecent és az egyházkerület zenei vezetését hagyta hátra nyugdíjazásával. 

Ahogy az évadzáró hangversenyen Dr. Gaál Sándor esperes úr említette, Istentől elkészített csere volt ez, amelyért közösségünk hálás, hiszen miközben megbecsüléssel és imádságos szívvel engedtük el előző vezetőnket, az Úr rögtön kirendelte a folytatást jelentő szakembert.

Dr. Arany János tanár úr hatalmas szakmai tapasztalattal, rangos elismerésekkel és nagy munkabírással érkezett a kórus élére. Eddigi munkálkodását nemcsak a gyülekezeti szolgálatokban megszólaló hangminőség, hanem az új tagok megjelenése és beépülése is bizonyítja.

Az énekkar a nyári szünet után, szeptemberben folytatja majd munkáját. A szerda esti próbákra szeretettel várják az énekelni szeretőket!



Hozzászólások

x