Közös könyörgésre hívta a Nyírségi Református Egyházmegye 78 gyülekezetének tagjait az Egyházmegye lelkésztestülete: az október 20-i ülésen keresték a megoldás felé vezető utat, és elhatározták, október 30-án 18 órai kezdettel a gyülekezetek a templomaikban egyidejűleg emelik imáikat Istenhez, hogy a teremtett világot sújtó koronavírus járványtól mentse meg az emberiséget. Templomunkban is érezhették a jelenlévő hívek, nem akármilyen együtt imádkozásnak lehetünk a részesei: földi életünkben még nem tapasztalhattunk ekkora mérvű pusztítást. Fizikai, lelki, egzisztenciális életünk alappillérei inognak. Kimozdult sarkaiból a világ, és a reformáció ünnepének előestéjén különös hangsúlyt kap, hogy Egyházmegyénk gyülekezetei, a lelkészek, a világi tisztviselők, a presbiterek, a hívő emberek keresik a megoldást. Dr. Gaál Sándor esperes úr lelkünk megcsendesítésére kért a kántor orgonajátéka alatt. Sok és feledhetetlen próbatételt éltünk át, a félelem eluralja a szívünket – hangsúlyozta. Fájdalmas veszteségeink közül kiemelte: dr. Adorján Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka, gyülekezetünk presbitere, a megyei kórház főigazgatója is életét vesztette a világjárványban. Egyre közeledik a házainkhoz a járvány, és még megbecsülni sem tudjuk a hatóerejét.

              Hódolatunkat fejeztük ki Istennek, amikor a Föld és az Ég, a sötétség és a világosság, a Nap és a Hold, a természet harmóniája mellett az ember elveszítette a józanságát, túlzó fogyasztásával felborította a világ rendjét. Szintén hódolatunkat fejezhettük ki a nekünk adott értelemért, és kértük Istentől, rendezze a tudományos kutatásokat, erősítse meg bizalmunkat, hisz láthatjuk, a Teremtő Isten elkötelezett az ember iránt, mivel Szent Fiát adta Megváltónknak. „Kegyelmes Isten,…Viseld gondomat” fohászkodtunk a 261. zsoltárt énekelve.

            Imádságban vallottunk bűneinkről, vallást tettünk esendőségünkről. Rohantunk, nem volt időnk Istenre, panaszáradat hagyta el a szánkat – de hittel kértük, állítsa helyre a rendet otthonainkban az Úr, és kértük a termékeny hallgatás kegyelmét, és töredezett kapcsolataink helyreállítását. Istennek Bárányát /183. zsoltár/ hívtuk a békesség kiárasztásáért. Hangosan mondva a 130. zsoltárt, „A mélységből kiáltok, Uram!” különös hangsúlyt kapott a gyülekezet közösségében. A folytatás, a 235. zsoltár szavaival, „Hallgass meg minket, nagy Úristen…Hogy ne essünk e földön hitetlenségbe.”

                Az elesettség, a csüggedés, az emberi korlátok beismerése után Istenhez fordultunk irgalomért, a gyógyító ellenanyag feltalálásáért, megelégedett szívért. Orvosaink erőinek sokszorozásáért, Isten földi követeinek megáldásáért. Mi is szóljuk gyógyító üzeneted, Uram! – kértük Istent, hisz mindannyian segíthetjük felebarátainkat. Csendes imádkozásban vittük Isten elé azokat a reménységeket, ügyeket, személyeket, akik mindennapi életünkben igen fontosak számunkra. Kértük a Teremtőt a gyermeket várókért, az újszülötteket, a kisgyermekeket gondozó családokért, az óvodásokért, iskolásokért, a fiatalokért, az üzemekben és a gyárakban dolgozókért, az egészségügyben és a szociális ágazatban áldozatkészen munkálkodókért. Az anyagi és/vagy érzelmi nincstelenségben szenvedőkért, valamint az anyagiakban bővelkedő embertársainkért is imádkoztunk. A világ nagyhatalmai közt feszülő ellentétek elsimításáért fohászkodtunk, kértük Istent, adjon békét a döntéshozók szívébe. Végül gyülekezetünk, lelki otthonunk, lelki közösségünk épüléséért, összetartozásának erősítéséért fordultunk Atyánkhoz. A fiatalokért, akik az istentisztelet folytatásaként a Kárpát-Medencei Református Imaéjjelbe kapcsolódtak be, a másnapi békés felvirradásért emeltük fel könyörgésünket.

          A Heidelbergi Káté első kérdésére adott válasz, mely szerint - "Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?" – olyan hitvallás kinyilatkoztatása volt a gyülekezet részéről, amely keretbe foglalta egész istentiszteletünket. Élet és halál kérdéseiről naponta beszélgethetnénk, de a Megváltó Jézushoz való „hűségnyilatkozatunk” keresztyéni értékeink alapját jelentik. Isten áldásának elfogadása után az 511. zsoltár „Maradj velem..” a bűnbeesett ember örök reménysége és kicsinységének beismerése után a teremtő Istenbe vetett végső bizalomnak a hangjaival fordultunk a Mindenhatóhoz. "Neveden hívtalak", idézte dr. Gaál Sándor esperes úr Isten ígéretét. Ezzel a bizodalommal és az imádság fonalának fenntartásával kívánt áldást, békességet a gyülekezetnek.

                                                                                        Tóth Kornélia