Fáklyás felvonulás a reformáció napján

Fáklyás felvonulás a reformáció napján

  • október 31, 2019

Fáklyás felvonulással, és közösen tartott ünnepi istentisztelettel emlékeztek a reformáció elindulására a Nyíregyházán és környékén élő reformátusok és evangélikusok 2019. október 31-én. A többszáz fős menet trombitaszó vezetésével, zsoltárénekléssel vonult a református templomtól a Kossuth téren keresztül az evangélikus templomhoz.

Fáklyás felvonulás a reformáció napján
Fáklyás felvonulás a reformáció napján
Fáklyás felvonulás a reformáció napján

Az ünnepi istentiszteleten Dr. Gaál Sándor református esperes hirdette Isten igéjét, és a népes gyülekezet meghallgathatta mindkét felekezet énekkarának szolgálatát is.

Fáklyás felvonulás a reformáció napján

Az immár hagyománnyá vált felvonulást az 1517. október 31-én elindult egyházi megújulás emlékére tartják meg minden év októberének utolsó napján, ezzel is vállalva a protestáns egyházak hitigazságait: a hit által való megigazulást, a kegyelemből kapott üdvösséget, Jézus Krisztust mint egyedüli közbenjárót, a Szentírást mint Isten kijelentésének tiszta forrását. 

A felvonulás képei megtekinthetők itt:



Hozzászólások

x