Hagyományainkhoz híven fáklyás felvonulással kezdtük az ünnepi emlékezést október 31-én. Az evangélikus templomnál találkoztunk, és zsoltárokat énekelve, lelkipásztoraink vezetésével vonultunk át a nyíregyházi belvároson keresztül a mi templomunkhoz. A megyeszékhely református gyülekezetei és evangélikus testvéreink együtt köszöntöttük a reformáció ünnepét. 1517. október 31-én Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kitűzte nevezetes vitairatát: az eltelt 507 év ékesen bizonyította, ráfért a megreformálás a tanaiba, rítusaiba, elgondolásaiba belemerevedett egyház közfelfogására. Mindenekelőtt abban, hogy Isten kegyelméből lehet üdvösségünk, nem pedig búcsúcédulák megvásárlásával léphetjük át a mennyország küszöbét. Még az is közömbös ebből a szempontból, mennyi jó cselekedettel irányítanánk magunkra az Atya figyelmét. A híveket reformátor elődeink igyekeztek az alapokhoz visszavezetni. Tehet az ember a Földön bármit, ha Jézus Krisztus megváltását nem éli át, azt, hogy az Isten ingyen kegyelemből, hit által üdvözít, akkor bárhogy szeretnénk a földi halál utáni életet magunkénak tudni, emberi erőfeszítéssel ez sohasem sikerülhet. 

Kicsik és nagyok együtt vonultunk, emlékeztünk, és ki-ki magában visszapörgette élete történetét. Ha tudatosul bennünk, mikor, milyen körülmények között hallottuk meg az Atya hívó szavát, onnantól megváltozott az értékrendünk, megszűnt az elmúlástól való rettegésünk. Immár gyermeki bizalommal, hitbizonyossággal futhatjuk be földi pályánkat. Ez a kiváltság csak akkor adatik meg, ha Jézust helyezzük gondolkodásunk középpontjába. A gyülekezet ölelő karját nyújtja felénk, a Megváltó a templomba invitál, és olyan lelki élménnyel gazdagít, amelyet csak és kizárólag akkor élhetünk át, ha az Úr napját, a pihenés napját valóban az Isten dolgaival töltjük. 

Megnyugtató és felemelő érzés volt, hogy templomunk ez alkalommal is megtelt az ünneplő lelket öltő gyülekezettel. Dr. Gaál Sándor esperes úr köszöntötte az emlékünnep résztvevőit. A Budapestről érkezett Tabulatúra régi zene együttes korhű dallamokkal, zsoltárfeldolgozásokkal tette emlékezetessé az ünnepet. Tanúi és hallgatói lehettünk a Kárpát-medence zenéjének a reformáció korában. 

A kősziklára épített házról olvasta az Igét esperes úr Máté evangéliuma 7. fejezetéből a 24-27. verseket. Aki hallja az Igét, de nem cselekszi azt, hasonló lesz a homokra épített ház gazdájához. A szószéken ezúttal a nyugalmazott evangélikus lelkipásztor, Jób Olivér prédikált Pál apostolnak a Korintusi gyülekezethez írt leveléből. Utalt arra, hogy az igei időben széthúzást éltek meg, egymásnak feszültek a nézetek a gyülekezetben. Nemcsak az apostol, hanem a reformátorok is arra tanítottak: Jézus az alap, Őrá épül az egyház, Ő nyitott utat az örök életre. Jézust nemcsak a zsidó vezetők ítélték el, hanem már a 8. századtól kisebbítették a jelentőségét. A bűnbocsátó levelek megvásárlásával szerzett bűnbocsánat árucikké tette a kegyelmet. Életünk középpontjába kell helyezni Jézust, a belé vetett hittel tudjuk elfogadni megváltását. Krisztus azóta is hív magához, minket, 21. századi gyermekeit is. Ne csak hallgassuk a szavát, hanem cselekedjük is azt! Fedezzük fel Jézust a felebarátunkban – hangoztatta az igehirdető. Az egyháznak a Jézus a fundamentuma – énekeltük és éljük meg mindennapjainkban. 

A református és az evangélikus gyülekezet énekkara dicsérte Istent. A Tabulatúra zenei együttes ráadása lelkünket az egekbe emelte. 

Hétköznapjaink reformációját egyen egyenként, önmagunkban kell végrehajtanunk. Az egyházközség és a gyülekezet ehhez erős védőbástyaként szolgál, mint arról Gaál Sándor esperes úr fejtette ki álláspontját és tapasztalatait a Reformátusok Lapja 42. számában. Éljünk ezzel a vissza nem térő lehetőséggel, nemcsak ma, hanem földi életünk minden percében. Mint a reformáció elindítói és a Jézust, mint megváltót ma is követők, elnyerjük mennyi állampolgárságunkat Isten kegyelméből, egyedül a hit által. Ez a bizonyosság megnyugtat, örömmel tölt el.

Ez lesz az útlevelünk a mennyek országába.

Volomné Tóth Kornélia