Ismét gyarapodott gyülekezetünk közössége

Ismét gyarapodott gyülekezetünk közössége

  • december 18, 2022

Advent 4. vasárnapján hét felnőtt tett konfirmációs fogadalmat gyülekezetünkben. Közülük négyen a keresztség sákramentumában is részesültek.

A konfirmálókat Dr. Gaál Sándor esperes a fogadalomtétel után kézrátétellel is megáldotta, Dr. Mozga Róbert főgondnok pedig a teljes befogadó gyülekezet nevében mondott köszöntést.

Felnőttek konfirmációja
Felnőttek konfirmációja
Felnőttek konfirmációja

Bodnár Máté lelkipásztor igehirdetésében Jézus Keresztelő Jánosnak üzent szavait idézte: "Boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." "Mi mást kívánhatnánk a most konfirmált testvéreinknek és az egész gyülekezet számára, ha nem ezt: így legyetek boldogok - ezen a karácsonyon és azután is. A megnyílt ég - az első karácsony óta - számotokra is nyitva van." - mondta igehirdetése végén.

Felnőttek konfirmációja

A most hitvallást tevő testvérek az ünnepi istentiszteletet megelőzően a Keresztkérdések sorozaton vettek részt. A 11 alkalom során épülhettek az evangéliumi tanításokból, feltehették kérdéseiket, és egyre jobban megismerhették az egyház Urának, Jézus Krisztusnak személyét, áldozatát, kegyelmét.

Az újdonsült egyháztagok első úrvacsoravételére karácsonykor kerül sor.

Isten áldását kívánjuk életükre!

Fogadalmat tettek:

Himics Péter
Koppány Tamás
Mészár Lajos
Papp Sándor
Pappné Szabó Rita
Sós Bernadett
Szabó Bence Dániel

Az istentisztelet videófelvétele megtekinthető itt:

Képgaléria:



Hozzászólások

x