20 éves lett a Kálvineum

Ünnepi istentiszteleten adtunk hálát Istennek a Kálvineum Idősek Otthona fennállásának 20. évfordulója alkalmából október 5-én. Az Ő gondoskodó hatalma tette lehetővé, hogy két évtizeddel ezelőtt, szinte az utolsó percben, de imákkal megerősítve egyházközségünk vezetése nagyot álmodott és benyújtotta a pályázatot a létrehozás érdekében. Gyülekezetünkben is egyre többen igényelték a szociális gondozás valamilyen formáját. Nyíregyházán és környékén a súlyos betegek és a magukra maradt idősek nemcsak megbékéltek azzal, hogy megszokott otthonukat intézményire kell cserélni, hanem egyre hosszabbodtak is a várólisták.

Igehirdetése végén dr. Gaál Sándor esperes úr, egyházközségünk vezető lelkipásztora méltatta azt a két évtizedet, amelyet a Kálvineum Istenben bízva, magas erkölcsi mércének megfelelve, lelkiismeretesen tudhat maga mögött. Az ünnepi istentiszteleten személyesen találkozhattunk az intézmény dolgozóival. Mikor felálltak a padokból, arcukon a hála és a szolgálat öröme is leolvasható volt. Szakmailag folyamatosan képezik magukat, éjszakai és nappali műszakban egyaránt dolgoznak, és a közös felelősség, valamint a hit baráti közösséggé kovácsolta őket.

Szentiné Bosnyák Zsuzsanna, az intézmény vezetője először Istennek mondott hálát, hogy a 20 év alatt nagyon sok embernek az életét tehették elfogadhatóvá, betegségüket segíthettek méltóképpen hordozni. A testi és az értelmi fogyatkozás még nagyobb odafigyelést igényel a dolgozóktól, de az tény, hogy most hatvanan mondhatják el, hogy a Kálvineumban otthonra találtak és méltó körülmények közt készülhetnek földi életük legnagyobb utazására. Vannak, akik már elmentek a minden élők útján, akik pedig lélekben készülődnek, nem érzik a magány nyomasztó terhét. Dr. Mozga Róbert, gyülekezetünk főgondnoka szívből jövő szavakkal köszönte meg a Kálvineum dolgozóinak odaadó szolgálatukat, és kívánt a jövőben is földi és mennyei élményeket nekik. Kiemelte, hogy a Jézust szolgálóknak mindenre több erejük van, mintha csak magukra támaszkodnának.

Bizonyságtételében Nagy Miklós arról beszélt, hogy az édesanyja sokféle programban élhette meg a közösség szeretetét és törődését.  E sorok írójának férjét is igen súlyos és egyre romló állapotában lelkiismeretesen ápolták és kísérték el az utolsó percig.

Az istentisztelet után szeretetvendégségen köszönték meg az intézmény és az egyházközség vezetői az áldozatkész szolgálatot. A dolgozók tárgyi ajándék mellett a lelkükben magukkal vihették az egyházközség szavakban nehezen kifejezhető háláját is.

Volomné Tóth Kornélia