Negyven házaspár részvételével tartottuk meg gyülekezetünkben az összetartozást szimbolizáló Házasság Hete rendezvényét február 17-én a Kazettás Teremben. Ezúttal Az eskü című filmet tekintettük meg, majd tematikus kérdésekről beszélgettek a jelenlévők azokkal a gyülekezeti tagokkal, akikkel véletlenszerűen egy asztalközösséget alkottak. Bodnár Máté lelkipásztor megnyitó szavai, a gitárral kísért, 759. dicséret közös éneklése előkészítette a lelki összetartozást Istennel és egymással. „Új szövetséged elfogadom, magam egészen odaadom” – érthetjük ezt a Teremtő Atyához tartozásként, de a házastársunknak tett fogadalom is tartalmazza ezt a kimondott és kimondatlan önátadást. Dr. Gaál Sándor esperes úr őszinte örömének adott hangot, hogy a sokféle, egyházközéleti elfoglaltság után végre az övéi közé hazaérkezhetett. Az egymásra figyelés, a harmónia, a teljességre törekvés, az isteni terv megvalósulásának látja a házassági szövetség megkötését és megtartását. 

Az eskü – ezt a címet viseli a közösen megtekintett film. Nem akármilyen történetet mutat be, hisz a felnőtté vált gyermekek mellett a tanár édesanya és a sokat dolgozó, vállalkozó édesapa kiegyensúlyozott hétköznapjaiba bombaként robban be az orvosi diagnózis: a mamát Alzheimer-kórral diagnosztizálják. Bár nem akarták a családot terhelni a súlyos betegség hírével, talán reménykedtek is a gyógyulásban, a házaspár kénytelen volt szembenézni a változtathatatlannal, az édesanya idegrendszerét kikezdte a gyilkos kór, az emlékezetében tárolt információk eltűntek, nem ismerte meg a családtagjait, gondolkodásában visszatért a gyermekkorhoz, cselekedeteit, akaratát nem tudta a józan ész kontrollja alatt tartani. Egyre több ápolást igényelt. Férje nem tudta ellátni a felelősségteljes hivatását, vállalkozását, a fia éppen megtalálta és eljegyezte szerelmét, az addig csak magára figyelő kamaszlány döbbenten látta, ahogyan édesanyja élete darabokra hullik. A teherbíró házasság titka éppen abban tárul fel, hogy a családtagok messzemenően támogatják egymást. Még a betegség kezdetén az édesanya megfogalmazta: Isten is azt akarná, hogy annyi időt töltsenek együtt, szeretetben, örömben, amennyit csak tudnak. Megható jelenete a filmnek, amikor az édesapa a nősülés előtt álló fiának megvallja: „Jó lett volna több időt tölteni veled, hogy elmondjam, mit jelent az elköteleződés a párod iránt.” Ám a fiú megnyugtatja: „annyi mindent tanultam a házasságról, látva a ti egymás iránti szeretetkapcsolatotokat, hogy ez többet jelent nekem minden szónál.” 

Tematikus beszélgetésre invitálta Máté tiszteletes úr a párokat. Hogyan döntjük el, miről beszélünk másoknak, vagy csak a párunkkal osztunk meg? Milyen helyzetben imádkozunk egymásért? Mit adunk át gyermekeinknek? Hogyan és mikor tudjuk egymást szolgálni? Egyszerűnek tűnő kérdések, de nem egyszerűek a válaszok. Abban a jelenlévők egyetértettek, hogy mindenkinek meg kell találnia az adott helyzetben a legjobb választ. Az összetartozás, az elköteleződés egészen apró, hétköznapi helyzetekben, cselekedetekben és nem nagy szavakban mutatkozik meg.

Papp Gyula nemzetközi kamionsofőrként keresi a 3 gyermekes család kenyerét, két hétig Európa útjain parancsol roppant rakományú járművének, két hétig pedig igyekszik bepótolni a távollétét. Mint mondja, ezt a ritmust megszokta a 7 éves Gyula, a 4 éves Vitéz és a 2 éves Veronika. Bár árulkodó jel a családi együttlét hiánya, amikor egyszerre öten fekszenek ugyanabba az ágyba. A gyerekek – bár érzékelik a szülők közt a családi munkamegosztást – amikor ő otthon van, az „apa, apa” kiáltásoktól hangos az otthonuk. A feleség, Szanyi Csilla hozzáteszi, igyekeznek mindent bepótolni ez idő alatt. Az istentiszteletre járás, a gyülekezethez tartozás olyan lelki igény, mint a testnek a levegővétel. Fájdalmas hiányt éreznek, ha nem tudnak jönni a templomba. Az apály és a dagály folytonos változásához hasonlítják a gyakoribb vagy a ritkább jelenlétüket a közösségben: ám az a tudat, hogy bármikor fordulhatnak Istenhez, van kihez szólni, olyan megnyugtató számukra, mint a gyerekeiknek a teljes családi együttlét. 

Elgondolkodtatta Szemán Tamást és a nejét, dr. Kalla Rékát, mit adnak át a lányaiknak. Réka gyerekként azt látta otthon, hogy nagyon könnyű a házasság. Amikor ők összekötötték az életüket, rájött, hogy ez milyen munkaigényes feladat. Meg is osztotta a felfedezését édesanyjával, aki nem mondta el neki, ezért naponta meg kell dolgozni. A 10 éves Villő és a 7 éves Bíborka egyelőre a gondtalan gyermekéveket élik, lubickolnak a szülők szeretetében, ám minden bizonnyal bevésődik a tudatukba, apa, anya egymással is törődik, nemcsak velük. Olyan bizalmi légkört alakítottak ki, amely szilárd burokként védi őket a külvilág negatív hatásaitól.

Mit teszünk meg a másikért? Sarkalatos kérdés, ám egyértelmű a válasz: mindent. Bagoly Zoltán tréfásan megjegyzi, nem egyszer tudja, mit kellene megcsinálni a társa jólétéért, ám a 38 éves házasságot megélve, az életkor miatt a kéz, a láb nem úgy engedelmeskedik, mint fiatalabb korban. Pedig ismerik ők is Isten parancsát, szolgáljuk a gyengéket, támogassuk egymást, erőnk szerint maximálisan. Jutka, a felesége egyértelműsíti, amikor ő hazajön a munkából, természetes, hogy a férje feladataiból is részt kér és vállal, hiszen nem az egyikük, vagy másikuk dolga a tennivaló, hanem közösnek érzik valamennyit. Mellettük ülő lányuk és vejük ezt a cselekvő szeretetet látták és tapasztalják ma is, naponta, így nekik sem kérdés, hogy a gyermeküknek mit tanítanak, saját példájukkal.

Az Istenhez fordulást akkor értik meg a gyerekek, ha ezt látják a szülőktől is. Erről már Nyesténé Bodnár Zsuzsánna osztja meg a meggyőződését. Bár ő ateista szellemiséget látott otthon, nekik a férjével óriási erőt adott az, hogy esperes úrék még Ramocsaházán gyakran hívták istentiszteletre. Aztán egy szeretetvendégségen érezte meg Isten kegyelmét, a Szentlélek átölelő jelenlétét. Innen már egyenes út vezetett a teológiai tudás megszerzéséhez, a tanítói oklevele mellé a hitoktatóit oklevelet is átvehette. Ma az Istenhez tartozását ő is a levegővételhez hasonlítja. Megtapasztalta, hogy mint a kulcs a zárba, úgy illeszkedik az ő szolgálata is az Atyához. Gyermekeik, Zsuzsa, Zsófi és Sára felnőttek, és ők már azt látják, a családjukban Isten a középpontban, van kihez fordulni, imádkozni, tudják, mi adja a biztonságot most a földi létben és annak folytatásában is. 

Személyre szóló meglepetést kaptak a jelenlévők: a házassági eskü szövegét úgy, hogy abban a saját nevük szerepelt, ahogyan az annak idején a templomban elhangzott. Ezen az alkalmon  előbb a férj, aztán a feleség tett ismételten fogadalmat az Úr színe előtt a társához fűződő elköteleződéséről. Mint a templomban a házasságkötésnél elhangzó esküt, a szívből és lélekből kimondott szavakat a Teremtő hallotta, és annak betartásához számolatlanul adja kegyelmét és Szentlelke erejét.

Az örömteli találkozást testvéri beszélgetéssel és finom vacsorával zártuk. Mint a filmben a nagybeteg feleség mellett kitartó férj elmondta: „Eddig azt hittem, téged ellátni kötelesség, de szeretném, ha tudnád, ez számomra megtiszteltetés”. Ebben a szellemiségben adtak egymásnak randevút a párok.

Volomné Tóth Kornélia