Bemutatkozás

Tulipán Márton vagyok. 2000-ben születtem, Debrecen városában. Tégláson élnek a szüleim, a Húgom pedig – a tanulmányai miatt – jelenleg Firenzében. Édesapám és Édesanyám saját vállalkozást folytatnak, ugyanakkor mindketten végeztek teológiát. Édesapám emellett agrármérnöki diplomát is szerzett, Édesanyám pedig rendelkezik szociálpedagógiai diplomával is, és most vallástudományi szakon folytatja az ismeretszerzést. Velük, és egy évvel fiatalabb Húgommal alkotunk egy családot.

Általános iskolai tanulmányaimat a Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskolában kezdtem el, de időközben hatosztályos gimnáziumra váltottam, amit a debreceni Szent József Gimnáziumban végeztem el. Utóbbi intézmény meghatározó lelki és szellemi táplálékot nyújtott számomra, ezért középiskolai éveimre mindig nagy örömmel tekintek vissza. Sportosztályba jártam, az osztályközösség pedig összetartó volt. Sokáig nem szándékoztam a lelkipásztori életpályára lépni, de olyan csodálatos események történtek a családunk életében, hogy úgy éreztem, meg kell hálálnom Istennek azt a rengeteg jót, amit kaptam tőle. Emiatt adtam be a jelentkezésemet a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre, ahonnan a Jó Isten kegyelméből, Nyíregyházára kerültem hatodévre. Egyetemi éveim alatt igyekeztem különféle szolgálatokkal hozzájárulni a hallgatótársak mindennapjaihoz. Rendszeresen vállaltam szerepet a diákság ünnepi megemlékezésein, előadásain. Emellett, a legutóbbi két tanévben a Sportbizottság elnökeként szolgálhattam. Az egyetemünk labdarúgócsapatában is aktív csapattag voltam, és vagyok mind a mai napig. 

Nagy hangsúlyt kapott a sport az életemben. Kilenc évig futballoztam, és három évig játékvezetőként tevékenykedtem. A sport mellett azonban a magyar irodalom és kultúra is meghatározó szerepet kapott az évek során. Isten kegyelméből, hét éven keresztül kaptam gyermekszerepeket a Csokonai Színházban, ezenkívül pedig rendszeresen jártam szavalóversenyekre, amelyeket rendre jó eredményekkel zártam. Azt azonban megtanultam, hogy minden, amit learattam, kivétel nélkül Jó Atyám érdeme, aki felruházott engem egy bizonyos mennyiségű talentummal. Ezeket a talentumokat azonban innentől kezdve, elsődlegesen a lelkipásztori szolgálatban szeretném kamatoztatni az Ő dicsőségére.

Voltak nehéz időszakaim, de hála az Úrnak, minden ilyen intervallum a megerősödésemet szolgálta. Amit mindennél fontosabbnak vélek kiemelni, az az, hogy önerőből egyetlen lépést sem tudtam volna eredményesen megtenni életemben. A Teremtő mellett a kedves szüleim is mindenben erősítettek és támogattak, amiben csak tudtak, és rengeteg áldozatot hoztak értem. A testvérem pedig szintén mindig az az ember volt, akiben megértésre és segítségre találtam, ha szükségem volt rá. Így hát semmim nincs, amit nem kaptam, ezért dicsőség legyen a mi Urunknak mindenkor!