Tudod-e, kedves Olvasó, mihez kezdene magával húszegynéhány fiatal egy nagyváros közepén egy péntek estén, éjszakán? Lenne egy-két tipped, ugye? De azt hiszem, arra, amit mi tettünk, amikor egy éjszakába nyúló estét töltöttünk együtt, nagy valószínűséggel nem gondoltál! Nem csigázlak tovább, elárulom: imádkoztunk. Igen, jól olvastad: imádkoztunk.

Hogy miért? Azért, mert Kárpát-medence szerte imádságra gyűltek össze hozzánk hasonló fiatalok, hisz idén is megrendezésre került Gyülekezetünk ifjai között a Kárpát-medencei Református Ifjúsági Imaéjjel. Erről a közös élményünkről szeretnék írni Neked néhány mondatban.

A program két nagy részből állt. Az első része egy közös gondolatébresztő mentén koordinált beszélgetés volt, arról, hogy milyen az a család, ahonnan jövünk, amelybe beleszülettünk. Aztán tovább mentünk gondolatban, s arról álmodtunk, hogy milyen is lesz az „én családom”, ha majd eljutunk odáig az életünk útján. S a befejező körben a Gyülekezetünkről, mint lelki családunkról beszélgettünk. Persze, nem csak egymás között, hiszen imádságban voltunk együtt minden beszédtéma után. Mivel úgy terveztük, hogy sokáig maradunk együtt, ezért fontos volt, hogy legyen egy közös vacsora is. Péksüteményeket fogyasztottunk, közben pedig kötetlenül tudtunk beszélgetni, így is jobban megismerve egymást.

Az est második fele volt az igazi csúcspont. Éjfél körül közösen ültünk le nagy körben, s az Úr Jézus vendégei voltunk az úrvacsorai közösségben. A családi élet kiemelkedő alkalma az, amikor együtt tud leülni apraja-nagyja az asztal köré. Felemelő érzés volt részesedni a szent jegyekben, tudatosan vallva, hogy egy család tagjai vagyunk – mégpedig vér szerint, a Krisztus vére által.

Bízunk benne, hogy amit átélhettünk azon az estén, az meghatározó marad az életünkben, és segítség lesz számunkra a boldog családi, gyülekezeti élethez.

Nagy József