Magyari Zoltán

Magyari Zoltán

  • presbiter

Bemutatkozás

1974-ben születtem Debrecenben. Református családban születtem. Édesanyám nyugdíjba vonulása előtt pénzüggyel és könyveléssel foglalkozott, édesapám pedig műszaki tervezéssel. Nővérem biológus, palinologus (növényi pollen analízissel foglalkozik).
Debreceni Agrártudományi Egyetemen végeztem élelmiszermérnökként 1998-ban. 25 éves eddigi pályafutásom alatt nagy cégeknél dolgozhattam (Mars, Nestlé, Pöttyös Túró Rudi). Egyetemi években kezdtük feleségemmel Magyariné Rádi Judittal és barátainkkal nehéz helyzetű gyerekekkel foglalkozni kézműves játszóház formájában. Ezt a tevékenységünket 2000-től a Debrecen-Széchényi Kerti Református Gyülekezet fogadta be. Ez a közösség lett aztán fiatal felnőtt korunk biztos bázisa és elhívásunk a nehéz sorsú gyerekekkel való törődésben megmaradt a mai napig. Négy gyermekünk van. 2005-től Nyíregyházán élünk, itt a Városi Református Gyülekezet lett új lelki otthonunk és közösségünk.
Mind a négy gyermekünk a Jókai Mór Református Általános Iskolában tanult és konfirmált (legkisebb itt tanul jelenleg is). Legnagyobb gyermekünk Mátyás, a Debreceni Orvostudományi Egyetem 5. éves hallgatója. Borbála lányunk Budapesti Corvinus Egyetemen szociológia szakán végzett, már dolgozik. Gergő szintén a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakos 3. éves hallgatója. Csanád pedig negyedik osztályos a Jókaiban. Feleségem a Lippai János Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában tanít, a gyülekezetben pedig besegít vasárnaponként a 3-4. osztályos gyermek istentiszteleteken.
2022-ben az időközi gyülekezeti választást követően azt a megtisztelő lehetőséget kaptam, hogy szolgálhassak mint pótpresbiter. Ez a szolgálat sok örömöt hozott és hoz nekem, melyet 2023 óta presbiterként is örömmel folytatok.
„Isten... gyújtott világosságot szívünkbe, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete.” (2Korinthus 4,6)”- ez az ige kísér bennünket. Véleményem szerint ezen a földön a legnagyobb felelősség keresztyénnek lenni – próbálunk hát Jézus Krisztus útján járni botladozó lépteinkkel.

x